(23)Huszonharmadik nap: Kalandok Koppenhága szívében - A sokarcú dán főváros

Másnap reggel az előző napi fárasztó kalandok után próbáltunk kicsit tovább aludni. Reggeli után elindultunk, ahogy Arne tanácsolta, és mivel az autóval nem akartunk szenvedni Koppenhága belvárosában, vonattal mentünk be. Az időnk korlátozott volt, ezért a városnézésünk inkább egy sétálós kalandra redukálódott. Átnéztem a térképet, hogy merre érdemes menni, így úgy döntöttünk, hogy a Tivolihoz vonatozunk be északról, majd felfelé sétálunk, végül pedig Østerportnál szállunk fel a visszaútra. A vonatról való leszálláskor az emberáradat szinte arcon csapott minket. Sokan természetesen a Tivolihoz vagy a vonathoz igyekeztek.

A Tivoli Gardens mesébe illő, még ha csak kívülről is pillantottunk rá, az atmoszféra rögtön átjött. Koppenhága szívében, mintha egy másik dimenzió kapuján lépnénk át, egy hely, ahol a varázslat, a nosztalgia és a modern szórakozás találkozik. 1843 óta állítja feje tetejére a hétköznapokat a világ egyik legrégebbi vidámparkja, mégis mindmáig képes újra és újra elvarázsolni az embereket.

A Tivoli épületei és terei szinte egy tündérmesébe invitálnak, a tornyok, színes lámpások, és persze a látványos esti fények, melyek színt visznek a dán éjszakába. Valószínűleg itt minden sarkon új csodát találsz, mint pl. zenélő szökőkutak, régi körhinták és modern hullámvasutak, és talán néhány eltévedt mesealak is, akik csak ránk várnak.

A hely nem csupán egy park, sokkal inkább egy időutazás. Bár belépni most nem volt lehetőségünk, még így is megérezhettük azt a fajta varázslatot, ami a Tivoli Gardens atmoszférájában bujkál. A Tivoli egyébként inspirációforrás volt Hans Christian Andersen és Walt Disney számára is a Disneyland megalkotásában.

A Tivoli mellett továbbsétálva úgy éreztük, milyen kellemetlen gyalogolni ebben a városban. Mindenhol autók és biciklik. Amivel semmi baj persze, csak a gyalogosokra mintha nem gondolnának.

Koppenhága egy kerékpáros paradicsom, ahol a bringások mintha teljesen átvették volna az uralmat az utcák felett. Bár magam is amikor tehetem biciklivel közlekedem, de itt gyalogosan szinte ugrani kellett a bringások elől, főleg ha valami barikád volt a járdán. Az a lendület és sebesség, amivel a várost szelik át, szinte elképesztő, de egyben el is gondolkodtatott.

Talán ebben a túlszervezett kerékpáros infrastruktúrában már nehéz megtalálni a gyalogos számára is élhető egyensúlyt. Természetesen itt most a belvárosi részről van szó, a szállásunk környékén egyáltalán nem érzékeltünk ilyesmit. :)

Viszont a norvégiai Trondheim számomra egy sokkal fenntarthatóbb és kiegyensúlyozottabb városnak tűnik. Ott a kerékpározás és a gyaloglás is harmonikusabb viszonyban áll egymással, a fenntarthatóság szelleme áthatja a várost, és mindeközben a gyalogosok is kényelmesen közlekedhetnek. Trondheim élhetősége és emberközpontú várostervezése számomra példaértékű, ahol nem kell választani a biciklizés szabadsága és a gyalogos életminőség között, és ahol a dinamika és a szabadságérzet más módon nyilvánul meg.

Koppenhága sajátos atmoszférája mélyen megérintett, főleg a Norvégiában és Svédországban szerzett tapasztalatok tükrében. Míg a dán főváros kultúrája magával ragadó, mégis valahogy szokatlanul merésznek és szabadnak tűnt. Talán épp a svéd és norvég közeg miatt, ahol a természet tisztelete és a visszafogott elfogadás egyensúlya uralkodik, a dán környezet inkább kulturális sokként hatott. Az Öresund híd, ami fizikailag összeköti Svédországot Dániával, nem csupán földrajzi értelemben tűnik „hídnak”, hanem valóban két világot kapcsol össze: a természetközeli, komfortos életérzést a nyílt, olykor meghökkentő, szabadelvű dán életstílussal.

Szóval elhaladtunk a Christiansborg palota mellett is és Christiániát vettük először célba. Közben láttunk egy bolhapiacot is.

A Christiansborg Palota egy hely, ahol Koppenhága szíve egyszerre dobban a múlt és a jelen ritmusára. Ez a palota nem csupán egy épület, hanem a dán történelem és kormányzás központja, amely több száz éves történeteket őriz a falai között.

Az épület különlegessége, hogy ez az egyetlen palota a világon, ahol az ország parlamentje, a miniszterelnök irodája és a legfelsőbb bíróság is helyet kapott. Egy igazi hatalmi központ, ahol a királyi történelem és a modern állam összefonódik.

Sétálva a palota előtt, az ember szinte érzi a régi korok visszhangját. A díszes termekben egykor királyok és királynők döntöttek sorsokról, bálokat tartottak, és ünnepelték a dán múltat. Ha belépnénk, különböző korok és stílusok csodáit fedezhetnénk fel, hiszen a palota épülete többször is újjáépült az évszázadok alatt. A királyi fogadótermektől a gyönyörű lovardáig minden egyes részlet a dán nemzeti büszkeség jelképe.

A palota így egyfajta kapocs a múlt és jelen között, ahol minden kő és szobor újabb történeteket rejteget. Talán egyszer visszatérünk, hogy közelebbről is megismerjük ezt a dán kincset, ahol a történelem még mindig él és lélegzik, akár csak Koppenhága maga.

Út közben, már Christániához közel, kerestünk egy mosdót is (Bodenhoffs pékségnél), ami sajnos nagyjából olyan borzalmas szintű volt, mint egy budapesti köztéri wc. Mikor elértük Christiániát, rájöttem, hogy nem igazán erre számítottam. Persze, több szempontból lehet nézni ezt a kis közösséget, de nekem első benyomásra nem igazán jött be a hely. Lehet csak fáradtak voltunk, vagy a sok szép hely után ez a város sok volt, nem tudom. Szerencsére sokat fotóztam és mikor feldolgoztam a fotókat, akkor azért felfedeztem érdekességeket egy egy kis szépséget is Christiániában. :)

Ennek a szabad városnak sajátos atmoszférája van, amit az idő és a lelakottság nyomai színeznek. Az utcák és a környezet nem sugározták azt a nyugalmat és rendezettséget, amit máshol megszoktunk, inkább a szabadság egy nyersebb változatát kínálják. Mintha ez a negyed egy másik világba kalauzolna, ahol az ember önmagától is többet várhat, de talán nem mindenkinek való.

Azt hiszem nekem sem. Nem vagyok az a klasszikus bohém művészalkat, aki a művészi szabadságot minden téren a végletekig viszi, extravagáns megjelenéssel, vagy egyéb kísérletezésekkel. Inkább az alkotás csendesebb, átgondolt útját választom, ahol az inspiráció a nyugodt környezetből és az apró részletekből fakad, nem pedig a feltűnő életstílusból. Azt hiszem, a legjobb ott lenni valahol a túl kevés és a túl sok között, ahogy a skandináv bölcsesség is tartja. Az alkotásban és az életben is egyfajta harmóniát keresek. Legyen benne szabad tér, de megfontolt lépések is, hiszen így válik igazán értékessé, ami létrejön. :)

Christiania Koppenhága külön világa, ahol a színek, a szabadság és a bohémság életre kel. Belépve ebbe a különleges negyedbe, mintha egy egészen más univerzumba csöppentünk volna, ahol az emberek a maguk szabályai szerint élnek. Ez az önálló közösség a 70-es évek óta létezik, és azóta is a művészek, szabadgondolkodók, és álmodozók menedéke. Egy hely, ahol a kreativitás és a lázadás egyaránt otthonra talált.

Igen, talán kicsit lepukkantnak tűnhet a kívülálló számára. Az utcákon a graffitikkel borított falak, a régi épületek és a kissé bohém hangulat mind sajátos atmoszférát teremtenek. De ez a „lepusztultság” valahogy illik hozzá, mintha Christiania éppen ezzel a kicsit vad és nyers külsővel akarná hangsúlyozni szabadságát és egyediségét.

Ahogy sétálgattunk, láttuk, hogy a hely nem csak egy városnegyed, hanem szinte egy szabad szellemű művészeti galéria. Itt minden festmény, szobor és graffiti egy-egy kifejező történet, amely a közösség különleges életérzéséről mesél. Christiania egy hely, amit talán nem mindenki értene meg, de amely mégis Koppenhága egyik szimbóluma és a bátor önállóság és a határok nélküli élet jelképévé vált. Bevallom, kicsit féltünk, Peti rám is szólt, hogy inkább tegyem el a fényképezőgépet. :D

A következő látnivalónk a Nyhavn volt, ami "kötelező" Koppenhága látogatásakor. Mindenki szinte csak erről ír és fotóz. Nyhavn színes házai és csatornája igazi élményt nyújtanak. Bár a turisták sűrű sorai miatt kicsit zsúfoltnak tűnt, a környék látványa kárpótolt. A kikötő felett mintha visszacsöppentünk volna a múltba, amikor hajósok és kereskedők fordultak meg itt nap mint nap.

Ez a hely Koppenhága szíve és lelke, ahol a történelem, a báj és a vibrálás találkozik a kikötő szélén. A színes házak sora úgy áll, mintha egy régi képeslapból léptek volna elő, festőien tükröződve a csatorna vizében. Nem csoda, hogy annyian kíváncsiak erre a látványra! A házak között rejtőző kávézók, bárok és éttermek pedig mintha csak arra várnának, hogy leüljünk és élvezzük az élet apró örömeit.

A zsúfoltság ellenére is könnyű beleszeretni ebbe a helybe. Egy rövid sétával könnyen visszaidézhetjük, ahogy Hans Christian Andersen is itt élte napjait. Tudtad, hogy a híres író itt is élt egy ideig? És ki tudja, talán épp ezek a falak ihlették néhány meséjét. A levegőben érezni lehet valami különlegeset, mintha maga a kikötő suttogna régi tengerész történeteket.

Nyhavn nem csak egy festői hely, hanem egyfajta menedék is, ahol a város energiája és az időtlenség találkozik. A víz lassú mozgása és a színek összhangja mind-mind hozzáad valami varázslatosat ehhez a helyhez.

Minden utcában kerestem a megbújó szépséget, amikkel azért Koppenhága szerencsére tele van. A Kongens Nytorvon keresztül jutottunk el a Rosenborg kastélyhoz, amely és a környéke nagyon szép volt.

A Rosenborg Kastély olyan, mintha egy elvarázsolt mesevilágba csöppentünk volna, ahol a történelem és a természet ölelkezik. A kastély kecses tornyaival és elegáns vonalaival méltóságteljesen áll, őrizve az évszázadok során felhalmozott kincseket és történeteket. A reneszánsz eleganciájával és dán királyi pompával körülvett kastély mintha azt suttogná, hogy egy pillanatra lépjünk be a múltba, és fedezzük fel annak csodáit.

De a kastély körüli park az, ami igazán életre kelti ezt a helyet. Itt a friss fű illata és a nyugodt tó vize hívogat, a fák árnyéka pedig tökéletes menedéket nyújt egy kis pihenésre. Sokan vannak, akik piknikre telepedtek le, könyvet olvasnak, vagy egyszerűen csak megpihennek a puha fűben. A park csendje és szépsége valahogy magával ragad, mintha arra biztatna, hogy engedjük el a rohanó világot, és csak lélegezzünk együtt a természettel.

Itt kissé beborult az idő és fújt a szél, de megérte megnézni. Itt kezdődött egy igazibb, csendesebb szakasz, amikor elindultunk a Kastellet és a Kis Hableány felé. Érdekes narancssárga-vöröses házak, Østerbro környéke híres az ilyen jellegzetes vörös téglás építészeti stílusról, amelyek letisztult, régi dán stílusban épültek. Ezen része a városnak nem annyira nyüzsgő, mint a belváros, és egyedi, kis üzletek, kávézók és éttermek találhatók itt. Ezek pedig kellemes, helyi hangulatot kölcsönöznek a városrésznek.

Séta közben jól érzékelhető volt a kontraszt: pl a csendes, békés Rosenborg kastély parkja nyugalmat árasztott, ahol az emberek megpihentek, elmerültek a zöld környezetben, mintha időtlenségbe kerültek volna. Ezzel szemben Christiania, a maga kicsit lepusztult, mégis élénk és sajátos miliőjével, inkább nyers volt, mint vonzó. Még Nyhavn is, bár a színes épületeivel és történelmi hangulatával lenyűgöző, kicsit túlzsúfoltnak tűnt a turisták tömegétől.

A Kastellet környéke elég kellemes volt, de ekkora már eléggé fájt a lábunk. 🤣 A Kastellet és a malma számomra a legkülönlegesebb helyszín volt, még akkor is, ha már eléggé kimerültem, mire ideértünk. A szélmalom, amely csendesen állt az erőd közepén, különös nyugalmat árasztott, mintha egy régi meséből csöppent volna ide. Az erőd sétányai és a zöldellő fű egy különleges kis világot teremtettek, amely talán a helyiek titkos menedékhelye.

Ez a hely Koppenhága egyik legelbűvölőbb titka, egy zöldellő erőd, amelynek hangulata egy régi történetet idéz fel. A csillag alakú sáncok között sétálva az ember szinte visszarepül a múltba. Bár már fáradtak voltunk, ahogy a fű szőnyegén lépdeltünk, a hely varázsa rögtön új erővel töltött fel.

A Kastellet egyike a világ legjobban megőrzött, csillag alakú erődítményeinek, amelyet eredetileg katonai védelmi célokra építettek. Az 1626-ban megkezdett és IV. Frederik dán király uralkodása alatt kibővített erőd csillag alakú alaprajza különleges védelmi elrendezést biztosított. Az ötágú csillag minden csúcsáról lehetőség nyílt az esetleges támadók távoltartására. Ez a geometrikus forma egyúttal lenyűgöző látványt nyújt, és ma is jól felismerhető maradt.

A Kastellet belsejében piros téglás katonai épületek és kis lakóházak állnak, amelyek ma is szolgálati épületek. A malom nemcsak praktikus célokat szolgált, de a terület szimbolikus dísze is lett. Ez a holland típusú szélmalom 1847-ből származik, és különleges látványelem a hely szívében. A magas, kúpos tetőszerkezetével és egyszerű, fekete festésével különleges hangulatot ad az erődnek, emlékeztetve a korabeli városvédelmi és mezőgazdasági időkre.

Nem messze innen, a Kis hableány talán Koppenhága legcsendesebb és legrejtélyesebb őre. Sok turista szinte csak gyorsan kattint egy fotót róla, de valójában ő maga egy halk történet a város partján.

Mintha várakozna, a tengert kémleli, és egy régi, sosem teljesült vágy emlékét őrizné. Hans Christian Andersen meséjének hősnője itt ül, az elmúlt idők minden melankóliájával, és úgy mesél a tengerről, ahogyan senki más. A bronzszobor apró részleteiben, a finom arcvonásokban ott rejlik egy el nem mondott történet: egy álmodozó lélek, aki sosem találta meg igazán a helyét sem a vízben, sem a szárazföldön.

És ott van a közelben a Gefion szökőkút, ami mintha egy másik világ kapuja lenne – egy történet a dán mitológiából, ahol Gefion istennő négy hatalmas bikával szántotta fel a földet, hogy létrehozza Dániát. A bikák dühödt mozdulatai és az istennő elszánt tekintete megidézik a természet ősi erejét. Ez a szökőkút nem csak egy látványosság, sokkal inkább egy ősi legenda, amely életre kel minden egyes vízcseppben és fémes vonásban.

Koppenhága partján a Kis hableány és a Gefion szökőkút között sétálva olyan, mintha egy sétát tennénk a mesék és a mítoszok birodalmában, ahol a csendes melankólia és az ősi erő harmonikusan léteznek egymás mellett.

Az állomás felé menet észrevettünk egy érdekes épületet is, a Svenska Gustafskyrkan-t, amely a Svéd Egyház dániai gyülekezetének központja. Az 1907 és 1911 között épült templomot Theodor Wåhlin svéd építész tervezte, és V. Gusztáv svéd királyról nevezték el. Építészeti stílusa szecessziós elemeket tükröz, és már több mint egy évszázada szellemi otthont nyújt a helyi svéd közösség számára.

Dánián igazából csak áthaladtunk, és bár nem sokat láttunk belőle, az biztos, hogy a táj lapos és kevésbé változatos. A tengerpartok azonban biztosan szépek. Az eddigi élményeink leginkább a fővárosra korlátozódtak, de összességében is úgy érezzük, hogy Dánia kicsit más világ, mint Svédország vagy Norvégia.

A másik két ország lenyűgöző természeti szépsége és mértéktartó kultúrája sokkal mélyebb benyomást tett ránk, mint Dánia szabadabb és feltűnőbb szelleme. Számunkra Norvégia és Svédország a természet közelségét és békéjét jelentette, ahol a tájak változatossága újra és újra elvarázsolt minket. Az Öresund-híd valóban mintha két világot kötne össze, amint átértünk rajta, azonnal érezhető volt a különbség. Svédország és Norvégia visszafogott, természetet őrző kultúrája otthonos és megnyugtató. Itt az életmód és a táj szoros egységet alkot, és a természet tisztelete szinte tapintható. Dánia ezzel szemben egészen más arcát mutatja, szabadsága szinte már kulturális sokk, amit itt jóval látványosabban és bátrabban fejeznek ki. Ez a fajta feltűnőség talán kevésbé áll közel hozzánk.

Ennek ellenére úgy érezzük, hogy érdemes még visszatérni, de valószínűleg Koppenhágán kívül fedeznénk fel új helyeket. Odense, a képek alapján, talán megérne egy napos kirándulást, hogy Dániát egy másik oldaláról is megismerhessük. Illetve amit szerettem volna hazafelé megnézni, a vikingmúzeum Ribe városában és Jelling. Ezt az oldalát szeretném legközelebb látni Dániának. :)

Ha érdekelnek még fotók Koppenhágáról, nézd meg az alábbi képgalériát :)